XXI. Század Intézet
XXI. Század Intézet
Mindig Péntek Podcast: Békeharc
A XXI. Század Intézet Mindig péntek című podcast-sorozatának legújabb adása nemzetközi témákkal foglalkozik: az európai parlamenti választások végkimenetelének dacára az EU továbbra is háborús üzemmódban működik, az orosz–ukrán béke pedig alighanem a globális Dél nyomására fog véget érni és Kína garantálja majd.
Az első részben Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója Halkó Petra vezető elemzővel vitatja meg azt a furcsa helyzetet, ami Európában kialakult. Annak ellenére ugyanis, hogy az Európai Néppárt mellett a két eurorealista frakció, azaz a konzervatív reformerek és az Identitás és Demokrácia is növelni tudta mandátumai számát, nem is beszélve a függetlenek között helyet foglaló szuverenistákról, a néppártiak továbbra is balfelé keresik partnereiket. Ennek eredményeként pedig nem látszanak a háborúval kapcsolatos kurzusváltás jelei. A második rész Kosztur András vezető kutatóval folytatódik, amikor is három esemény kerül szóba: lezajlott a nyugati szövetségi rendszer G7-es fóruma, megtartották a svájci találkozót, amelynek zárónyilatkozatát 93-ból 81 ország nem írta alá és nyilvánosságra hozták Putyin fegyverszüneti feltételeit, ami viszont Ukrajna számára elfogadhatatlan. Az álláspontok tehát nemigen közelednek, így könnyen lehet, hogy az orosz–ukrán háború lesz az első konfliktus, amelyet a többségbe kerülő globális Dél nyomására zárnak majd le, és Kína garantálja a békefeltételek betartását.
A Mindig péntek legújabb, Békeharc című adása elérhető Facebookon, YouTube-on és 17 podcast-csatornán.